A Kupa története
A Rákóczi Kupa története egészen 1973-ig nyúlik vissza. Ekkor készült el a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola 36×18-as tornaterme, így adott volt a helyszín kispályás labdarúgáshoz. Az iskola akkori igazgatója, Nemes Márton – különösen sportszerető ember lévén – támogatta egy kétnapos kispályás labdarúgókupa megrendezésének gondolatát. A szervezés oroszlánrészét Zag László (testnevelő tanár, kollégiumvezető) és Mészáros Imre (testnevelő tanár, az iskolai sportkör vezetője) vállalta fel. Előbbi, mint a torna elnökhelyettese (elnöke a mindenkori igazgató), utóbbi pedig mint a titkára akkor és utána még jó húsz évig. A torna a Rákóczi Kupa elnevezést kapta. A rendező iskola csapatán kívül az ország II. Rákóczi Ferenc nevét viselő középiskolái közül a vásárosnaményi és a sárospataki kapott meghívást, a helyi Szilády Áron Gimnázium mellett. A kiírás szerint az a csapat nyerheti el végleg a kupát, amelyik ötször diadalmaskodik, vagy teszi ezt három egymást követő évben.
Az 1974. január 3-4-én megrendezett küzdelmeken a vásárosnaményiek bizonyultak a legjobbnak (akkor még ők sem gondolták, hogy 16 évet kell várniuk az ismétlésre). A következő évben mér kiegészült a mezőny a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium csapatával, amely rögtön az első szereplése alkalmával mindenkit maga mögé utasított. 1976-ban viszont a pestiek mindjárt az első meccsen kikaptak a későbbi győztes kiskunhalas II. Rákóczitól. A ’77-es és ’78-as küzdelmek is hazai rákóczis sikerekkel értek véget, így a – kupa kiírásának értelmében – a rendező iskola végleg birtokba vehette a díszes serleget. A győztes csapat magját Honfi, Szarka, Erdős, Martin, Pintér, Rozinka, Sala alkották, a csapat vezetője Zag József testnevelő tanár volt.
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezzel az eseménnyel zárult a kupa hőskora. Bár a tornaterem öltözőfolyosójáról legfeljebb 70-80 ember (egymás hegyén-hátán) tudta nézni a meccseket, a bejárati ajtót végig kitárva, szinte minden mérkőzést több, mint 100 néző látott. A hangulat pedig leírhatatlan volt; különösen a két kiskunhalasi csapat (Szilády – II. Rákóczi) mérkőzésein.
Az 1979-es küzdelmek idején már Szabó Károly volt a házigazda iskola igazgatója, maga is egykori aktív labdarúgó. Ebben az évben győzött először a helyi Szilády Áron Gimnázium. Győzelmüket a következő évben is megismételték, sőt a döntőnek is beillő meccsen (a klasszikus finálét egy évvel később vezették be) éppen a házigazdák ellen tudtak nyerni. Triplázás esetén a második ízben kiírt kupa alkalmas elhelyezése Sallay Sándor (a Szilády akkori igazgatója, igazi sportbarát) kellemes „gondja” lett volna. A sárospatakiak azonban máshogy gondolták, az első „igazi” döntőben 4-3-ra nyert Szűcs Mihály csapata a Tekó ellen. Ebben az évben már nyolc csapatosra bővült a mezőny, a küzdelmek pedig három napig tartottak.
Rá egy évre viszont már halasi döntőn tombolhatott a nagyérdemű, és a Szilády ezúttal is jobbnak bizonyult a Rákóczinál, míg 1983-ban a nagykanizsaiak vihették haza egy évre a trófeát.
’84-ben aztán már ismét „házi” döntő, de ezúttal a Rákóczi nyert a Szilády ellen 1-0-ra. A gólt az akkor másodikos Dózsa Zsolt lőtte, aki játékosként kétsze, évekkel később csapatvezetőként négy alkalommal is kupát nyert – egy évtizedes megszakítás után 2014-től ismét ő ül a csapat kispadján. Az akkor győztes csapat vezetője Sárkány László volt, akinek később még két alkalommal adatott meg ez a siker.
1985-ben olyan csapatot küldött a Szilády a kupára, amely nem talált legyőzőre, sőt talán minden idők egyik legjobb kupacsapata is volt. Dobszai – Siha, Görbics, Forgács – Barta, Gáspár – megérdemlik, hogy nevüket a krónikába bejegyezzük. A csapatvezető Pintér András tanár úr (a Bibó István Gimnázium ma már nyugalmazott igazgatója) – formaidőzítése tökéletesen sikerült. A döntőben legyőzött szegedieknek – bár csak 3-0-ra kaptak ki – másodpercnyi esélyük sem volt.
A következő évben újra összejött a halasi döntő. Megint egy gól született, de mivel azt Parragh szerezte, így a végén a házigazdák örülhettek. Balla Tibor, a kiskunhalasi 618. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (később Garbai, majd Vári Szabó) igazgatója segítette ki a nagykanizsaiak váratlan kiválása miatt csonkává vált mezőnyt: egy óra alatt aktivizálta iskolájának csapatát.
Az 1987-es torna megnyitóján Lukács János igazgató úr (1985-ben vette át a rendező iskola irányítását) már a kiskunhalasi ÁMK talán kevésbé hangulatos, de sokkal kulturáltabb körülményeket biztosító sportcsarnokában köszöntötte a részt vevő csapatokat. A legfontosabb változás az volt, hogy megszűntek a palánkok. Így – vonalig játszva – a küzdő jelleg helyett a játékos elemek kerültek előtérbe. A torna vége drámaira sikeredett. Az első ízben meghívott gyöngyös fiúk 1-1-es döntetlen után hétméteresekkel győztek a halasi II.Rákóczi ellen. A hazaiak gólját Molnár Csaba szerezte, aki később edzőként is visszatért a Tekóba és szép sikereket ér el csapatvezetőként. ’88-ban az orosháziak voltak a legjobbak, miközben egyetlen halasi csapat sem volt dobogós helyen.
1989-ben aztán már nyert a halasi II. Rákóczi, majd utána két évben is vesztesként vonult le a döntő végén. Előbb Vásárosnamény, utóbb a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola bizonyult túl nagy falatnak. ’92-ben már nem volt vita. A Tekó három 5-0-s győzelemmel jutott a fináléba, ott pedig 3-1-re verte a halasi Garbai jól felkészített gárdáját. A döntőről a HALAS TV – a kupa történetében először – helyszíni közvetítést adott. Ettől az évtől kezdve – a tisztább játék érdekében – 5+1-ről 4+1-re csökkent egy csapatban az egy időben pályán lévők száma.
1993-ban a szegediek bizonyultak a legjobbnak, majd ’94-ben Sárospatakra „utazott” a kupa. Ez utóbbi évben szomorú esemény árnyékolta be a küzdelmeket: január végén tragikus hirtelenséggel elhunyt Mészáros Károly szakoktató, aki a technikai bíró szerepét töltötte be a kupán, annak kiírása óta.
’95-ben újra Szilády – II. Rákóczi döntő! A tét óriási volt: a győztes – miután előtte mindkét csapat négy alkalommal nyert – végleg vitrinjébe zárhatta az 1979-ben kiírt második kupát. Az óriási hangzavarban lejátszott abszolút teltházas döntőn Horváth és Varó góljaival nyertek a hazaiak. A gólszerzőkön kívül Konkoly, Arany, Fejes, Kuklis és Volák voltak a húzóemberek. A csapatot Dózsa Zsolt szakoktató irányította, aki az előző évben váltotta Tóth Ferencet a kispadon.
1996-ban szegedi siker született, és ezt a tornát már – esélyt adva Kiskunhalas valamennyi középiskolájának – városi selejtező előzte meg. A 24. kiírásban, ’97-ben megint a halasi Tekó bizonyult a legjobbnak, a döntőben 4-1-re legyőzve a Garbait. Klein Imre (iskolavezetőként ez volt az első Rákóczi Kupája) javaslatára már 10 csapatosra kibővített torna nemzetközi volt, a német Königschaffhausen meghívásával.
A jubileumi – 25. évben – ismét remek mezőny gyűlt össze az ÁMK-ban. Két csapat mégis kiemelkedett a kupáért harcolók közül. Az egyik a budapesti II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola, a másik a rendezők gárdája volt. A várakozásnak megfelelően ők találkoztak a döntőben, ahol – öldöklő küzdelemben – 2-0-s kiskunhalasi siker született.
A következő két év viszont a budapestiekről szólt: 1999-ben az orosháziakat gyűrték le a döntőben a pesti fiúk (a Tekónak „csak” a bronz jutott), míg 2000-ben megismétlődött az 1998-as döntő, ám ezúttal 1-1 után büntetőrúgások következtek és a végén a vendégek örülhettek. Szentpéteri Viktor a kapuban, Bíró Péter pedig az ellenfelek kapuja előtt produkált emlékezetest, teljesítményeikkel a kupatörténelem legnagyobbjai közé emelkedve.
Ennek az utóbbi tornának a különlegességét a két kiskunhalasi iskola (II. Rákóczi – Szilády) kegyetlen csatája jelentette. Hét perccel a meccs vége előtt még a gimisek vezettek 3-1-re, ám az utolsó percben elért találattal 4-3-ra fordítottak a tekósok. Mintegy 500 néző tombolta végig az összecsapást, végig izzott a csarnok, ám a végén csak az egyik fél örülhetett, bár mindkettő megérdemelte volna.
A 2001-es döntőben a kiskunhalasi II. Rákóczi és a Gyöngyös megpróbálta überelni az előző évi küzdelmek hangulatát és káprázatos csatában, 4-3-re nyertek a halasiak Kapán szenzációs aranygóljával.
Egy év múlva megismétlődött ez a döntő, és a II. Rákóczi duplázott: ezúttal 3-2 arányú lett a győzelem, de az öröm talán még az előző évit is felülmúlta. Tóth (kapus), Farkas és Dobos voltak a nyerőemberek, valamint a fiatal Horváth Árpád, aki két perccel a vége előtt szerezte a győztes gólt – nem kis technikai bravúrral. Bereczkit választották a torna legjobb játékosának – így azután teljessé vált a tekós siker. Ez alkalommal már Molnár Csaba ült a kispadon.
A 30. kiírás egybeesett az iskola 90 éves évfordulójával. Mivel hóakadály miatt a sárospatakiak nem érkeztek meg, ezért a 11 csapatot két csoportba sorsolták a rendezők, amelyeken belül körmérkőzéssel döntötték el a sorrendet, majd a csoportok első két helyezettjei keresztbejátszással folytatták a harcot a döntőbe jutásért. A rákóczis fiúk lelkesedésének meg is lett az eredménye: a döntőben parádés játékkal fél tucat gólt rúgva (6-1) verték a kifejezetten szimpatikusan futballozó lelkes Magyarkanizsa csapatát.
A következő tornán – négy éven belül harmadszor – ismét a Gyöngyössel találkoztak a házigazdák. Az esélyesebbnek tartott északi csapat addigi kiváló játékából szinte semmi sem maradt, a Tekó viszont felszabadultan játszott és 3-0-ra győzött.
2005-ben és 2006-ban egyaránt Tekó – Garbai döntő és mindkétszer „iparis” győzelem kerül be az emlékkönyvekbe. Akkoriban úgy tűnt, a házigazdák bárkit képesek fölülmúlni, de a Garbai valóságos mumusa volt a Rákóczinak.
2007-ben a Garbai végleg elnyerhette volna a negyedik vándorserleget, ám a Magyarkanizsa megakadályozta ebben, majd egy évvel később ismét ezüsttel kellett beérniük az „iparisoknak” – ezúttal az újonc Szarvas vitte el a trófeát.
Egy évvel később ismét trónra lépett az ipari iskola – ezúttal már új néven, Vári Szabóként verték a döntőben az Orosházát, míg a Tekó egy bronzéremmel gazdagodott.
A következő két szezon orosházi parádét hozott. A békésiek a rendkívül tehetséges Hrabovszki Zoltán – aki rendszerint egymaga több gólt lőtt, mint néhány csapat játékosai együtt – vezetésével előbb hosszabbításban, majd a rendes játékidőben is legyőzték Magyarkanizsát. (Eközben a Tekó történetének legnagyobb mélypontját élte egy 8. és egy 6. helyezéssel.)
2012-ben a kupa végleges elnyerésnek reményében érkezett az Orosháza, ám a Tekóban összeállt egy olyan csapat, melyet már mindenki nagyon várt. A rutinos Gerner – Szűcs – Erdélyi – Gyetvai tengely kiegészült a fiatal Farkas Tamással, és a nyitó meccset leszámítva (0-2-ről 2-2 a Szilády ellen) minden találkozóját imponáló magabiztossággal nyerte a házigazda. A fináléban az addig szintén remeklő Magyarkanizsának esélyes sem volt: nyolc év után ismét kupagyőztes lett a Rákóczi!
Egy évvel később egy jelentősen átalakított hazai csapat szerepelt, de a rutinos játékosokban dobogó „tekós-szív” és a fiatalok lelkesedése ezúttal is döntőig repítette a címvédőt. Ott azonban egy remek kiskőrösi csapattal találkoztak (akivel a csoportban döntetlent játszottak) és végül 1-0-s vereséget szenvedett a Tekó. Azon ritka döntők egyike volt ez, amely után minden csapattag őszintén tudott örülni az ezüstéremnek is!
A 40. évforduló több társrendezvénnyel is párosult. A kupa hetében egy Tekó-Szilády retro mérkőzés és a Rákóczi Kupa története című könyv bemutatója fokozta a hangulatot, majd a szombati napon az szervezők megpróbálták összehívni a valaha volt tekós csapattagokat. A vacsorán több, mint száz korábbi focista tette tiszteletét ezzel is erősítve a Rákóczi egyedülálló közösségi varázsát!
A 2014-es kupának immár Dózsa Zsolt vezetésével vágott neki a hazai csapat. A csapat magját az érettségi utáni szakképzésre érkezők (Amariutei, Kerekes, Bisztrovics, Farkas) adták, de a kispadon lévő tehetséges fiatalok személyében is egy új aranygeneráció érlelődött. Ez a „vegyescsapat” mindenesetre imponáló magabiztossággal nyerte meg a kupát, a finálé egyetlen gólját a csapatkapitány Hugyecz szerezte.
A következő évben szinte ugyanazzal a kerettel vágott neki a Tekó és sokáig megállíthatatlannak tűntek a hazaiak. A döntőben már 2-0-ra is vezettek a Magyarkanizsa ellen, ám a vajdasági fiúk – minden idők egyik legjobb fináléjában – egyenlíteni tudtak, majd a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezték.
2016-ban egy újabb elbukott döntő következett. Bár a II. Rákóczi szinte „egykapuzott” a 2×15 perc során, ám a hősiesen küzdő Szilády kihúzta 0-0-val a rendes játékidőt, majd a hosszabbítást is és büntetőkkel győzni tudott, így 31 (!) év után lett újra kupagyőztes.
Ez a párosítás ismétlődött meg a 2017-es döntőben is. A Tekó azonban már öt másodperc után vezetést szerzett és végül magabiztosan nyerte meg a finálét és hódította vissza a kupát.
A 45. és a 46. kupa az orosházi csapatról szólt. Striffel László (aki minden idők legeredményesebb vendégedzője) csapata az extraklasszis teljesítményt nyújtó Sindel Roland vezetésével előbb büntetőkkel verte meg a Tekót, majd egy évvel később az első döntőjét játszó Bibót győzte le. A halasi gimnázium kispadján a korábbi Tekós sikeredző, Molnár Csaba ült, aki két bronzérem után vezette döntőbe fiatal csapatát.
Bár Striffel Lászlóék 2020-ban kissé átalakult kerettel érkeztek, de még így is aranyesélyesnek számítottak. Az előző évi döntőben alulmaradó Bibó viszont szenzációs idényt futott, remek játékkal jutottak fináléba – az elődöntőben épp az Orosházán revánsot véve. A döntő elképesztő izgalmakat hozott: a Dékáni szerzett vezetést és már a hármas sípszót várták, ám Molnár Csaba remek taktikai érzékkel kockáztatott, a vészkapusos játék pedig röviddel a vége előtt meghozta az egyenlítő gólt. A hosszabbításban a Bibó szerzett előnyt, majd a Dékáni egalizálni tudott, büntetők következtek! A drámát nem nagyon lehetett már hová fokozni! Az idegek harcát a Bibó bírta jobban, így története során először nyert Rákóczi Kupát, Molnár mester pedig az első edző lett, aki két különböző csapattal is aranyérmet szerzett.
Sajnos néhány hónap múlva már javában tombolt a Covid-járvány az országban. Bár a szervezők eleinte bizakodtak abban, hogy szigorú keretek között ugyan, de megtarthatják a tornát. Azonban a helyzet hétről-hétre romlott, így végül a rendezvény törlése mellett döntöttek.
2022-re elmúlt a veszély, a résztvevő iskolák egységesen jelezték, hogy szívesen jönnek, ha az enyhülő korlátozások ezt lehetővé teszik. A torna kimondott favoritja a címvédő Bibó volt, amely a csoportkörben valóságos gólparádét rendezett. A másik ágon a Tekó is meggyőző formát mutatott, nem csoda, hogy ez a két csapat találkozott végül a döntőben. Góleső helyett óriási taktikai harc volt a pályán, a két korábbi csapattárs edzőlegenda, Dózsa Zsolt és Molnár Csaba kiválóan felkészítették a tanítványaikat. A finálé egyetlen gólját a Bibó szerezte, így megvédte címét.
A 2023-as tornának abban a tudatban vágtak neki a csapatok, hogy három iskolának is lehetősége volt a vándorserleg végleges elnyerésére. A Tekó és az Orosháza korábban már négyszer véshette fel nevét a díszes trófeára, míg a Bibó zsinórban harmadik győzelmére készült. De hármuk közül egyik sem brillírozott. Az elődöntőben aztán véglegessé vált, hogy tovább vándorol a kupa, miután a döntőbe a kiskunfélegyházi Constantinum és a Szilády jutottak és bár a vidéki iskola számított esélyesebbnek, de a Szilády némiképp váratlanul, de az összképet látva teljesen megérdemelten nyerte meg a 49. Rákóczi Kupát.
Szinte kimondani is hihetetlen, hogy 2024-ben immár ötvenedik alkalommal rendezték meg Kiskunhalas és az egyetemes magyar diáksport egyik legrangosabb sporteseményét. Mindenki – szervező, játékos, edző, szurkoló – felfokozott hangulatban készült a jeles eseményre, minden csapat fogadkozott és szerette volna aranyéremmel ünnepelni a jubileumot. Mennyire büszke lenne a Rákóczi Kupát megalapító Nemes Márton igazgaztó, ha látná, hogy az általa létrehozott versenysorozat immár félszáz éve töretlenül mozgatja meg a sportolókat, edzőket, diákokat, felnőtteket.
A csapatok felkészültségén jól meglátszott az esemény presztízse, mindkét csoportban bőven voltak továbbjutásra- és éremre esélyes iskolák. A döntőben végül a Tekó és a Consti találkoztak egymással és bár a szakértők szoros, fordulatos finálét jósoltak, a remekül irányító Gszelmann Tamás vezette házigazdák magabiztos, 2-0-s győzelmet arattak és – stílszerűen – az 50. Rákóczi Kupán biztosították be a vándorserleg végleges elnyerését.
A újabb fél évszázadot címvédőként kezdte tehát a hazai csapat. A Tekós srácok fogadkoztak, hogy az új vándorserlegre is elsőként fogják felírni a nevüket, de hogy végül mindezt diadalmenetben teszik, arra talán a legelfogultabb szurkolók sem számítottak. Mindenesetre a Tekó egyre javuló formát mutatva, gólzáporos mérkőzések sorával jutott döntőbe, ahol az első fináléjára készülő kecskeméti Piarista volt az ellenfél. Bár a két csapat az év során sok szoros meccset játszott egymással, ez a finálé nem tartozik ezek közé. A hazaiak lehengerlő játékkal már az első félidőben eldöntötték a kupa sorsát és beváltották ígéretüket.
A történet a 52. Rákóczi Kupával folytatódik…
Dávid Géza