Az 52. Rákóczi Kupára kanyarodva érdemes kicsit felidézni, mi is történt egy évvel ezelőtt.
A házigazdák az előző évi mámoros siker – és a vándorserleg végleges elnyerése – után felfokozott izgalommal várták az 51. Kupát, melyen legfőbb céljuk az volt, hogy elsőként véshessék fel nevüket az új vándorkupára.
A nyitómeccs első félidején még akadoztak a fogaskerekek, de az első gól olyan gátakat szakított át, ami vasárnapig tartó lendületet adott a Tekónak. A csoportkört hibátlan teljesítménnyel abszolválta a hazai együttes, amely az elődöntőben és a fináléban is magabiztos, már-már kiütéses győzelmet aratott.
A többi csapat sokkal komolyabb hullámvasutazást mutatott be. Bár voltak kimagasló teljesítmények, a Tekón kívül mind a 11 csapatnak becsúszott legalább egy vereség a csoportkörben. A hazaiak hatosából a Szilády és a pénteki nullázás után szombatra feltámadó Sepsi jutott a pótselejtezőbe. A legnagyobb csalódás vélhetően a sárospataki srácokat érte, akik pénteken mindkét meccsüket megnyerték, szombaton viszont három vereséggel elbúcsúztak a további küzdelmektől.
A „B” csoportban az előző évi ezüstérmes Kiskunfélegyháza váratlanul gyengén teljesített és kiesett. Az évről-évre javuló Kecskemét viszont sikerrel abszolválta a selejtezőket, bár az Orosháza elleni váratlan vereség miatt nekik is izgulós volt a vége. A csoportkör zárómeccse sokáig emlékezetes marad. A Kiskőrös és a Dékáni hatalmas elánnal feszültek egymásnak – pedig ekkorra már mindkét csapat pótselejtezősnek mondhatta magát, csoportelsőségre pedig nem volt esélyük. Bár ilyen szempontból igazi Fair Play szellemben harcoltak a csapatok, végül annyira lefárasztották egymást, hogy a pótselejtezőkben mindketten kiestek az „A” csoportból érkező frissebb ellenfelekkel szemben.
A Tekó vasárnapi diadalmenetéről fentebb már megemlékeztünk. A hazaiak által legyőzött riválisokat – ha nem is vasárnap, de hosszú távon mindenképp – kárpótolhatta, hogy így is történelmi eredményeket értek el: a Kecskemét története során először lett érmes, míg a Sepsiszentgyörgy zsinórban másodszor volt dobogós, amire szintén nem volt példa korábban.
Hogy mire számíthatunk idén, arról hamarosan elemzésekkel jelentkezünk, de a végső válaszokat majd február 6-8. között fogjuk megkapni.