A Rákóczi Kupa örökös éremtáblázata az elmúlt időszakban igencsak „befagyott”, a csapatok többsége szinte csak aranyéremmel tud változtatni jelenlegi pozícióján, sőt, néhány még úgy sem. Az alábbiakban ennek lehetőségeit elemezzük.
A Tekó 19 arany 15 ezüst és 10 bronzérmet szerzett a kupa történetében, így toronymagasan vezeti az éremtáblázatot és a következő másfél évtizedben biztosan nem kell tartaniuk attól, hogy valaki letaszítja őket a trónról.
A Szilády (6-7-7) és az Orosháza (5-2-8) helye a dobogón idén biztos nem változik. A békési csapatnak a kevesebb ezüstérme miatt 2 kupagyőzelem kellene az előzéshez és pont ugyanilyen távolságra van a legközelebbi üldözőjétől is – a Dékáninak (3-5-2) ugyanis szintén két aranyat kellene szereznie ahhoz, hogy megelőzze az Orosházát.
A Magyarkanizsa, a Sárospatak, a Bibó és a Consti számára is ugyanaz a képlet. Kupagyőzelem esetén előre léphetnének, más érem viszont nem jelentene felfelé ugrást a tabellán. A vajdasági csapat (2-4-1) egy sikeresen megvívott döntővel az 5. helyezett Szegedet (3-2-3) előzhetné meg. A Sárospatak (2-2-4) szintén az ötödik pozícióig repülhetne, míg a Bibó (2-1-2) három riválist is megelőzve a 6. helyre érhetne oda. A Consti (0-2-0) kupagyőzelemmel a 15. helyről három pozíciót lépne előre.
A tabella alsó régiójában szereplő, illetve az érmet még sosem szerző csapatok számára többféle dobogós eredmény is előrelépést jelentene:
A tavalyi döntős Piár (0-1-0) arannyal 12. lenne, ezüsttel utolérné a Constit és holtversenyben állna a két csapat (feltéve, hogy a Félegyháza nem végez dobogón).
A Sepsiszentgyörgy (0-0-4) kupagyőzelemmel négy-, ezüsttel egy helyet javítana (utóbbi csak abban az esetben érvényes, ha nem a Kecskeméttel szemben maradnának alul a döntőben).
A Tekó Fakó és a Kiskunmajsa sosem volt még érmes, aranyéremmel a 14., ezüsttel a 16. (vagy 17., ha a Piár is érmet szerez), bronzzal a 18.helyre iratkoznának fel.
A Hadnagya Kupán – a középiskolás mezőnnyel ellentétben – nem csak az aranynak van fokozott jelentősége. Sok csapat számára bármilyen medál előrelépést jelentene az összetettben.
Kezdjük a kupagyőzelemmel, lássuk melyik csapatra milyen hatással lenne. A kiskunhalasi Felsővárosi az örökrangsor élére állhatna, ha megnyeri az idei kiírást, a kiskunmajsai Arany pedig felléphetne a dobogóra. A Soltvadkerten kívül – amely megerősítené harmadik helyét – minden további résztvevő több helyet javíthatna egy aranyéremmel.
Az ezüst- és a bronzéremnek főként akkor lehet hatása az éremtáblázatra, ha a top ötön kívüli csapatok között talál gazdára.
Rákóczi Hadnagya – Éremtáblázat
A Hadnagya Kupán a január 27-28-i selejtezők után sokat tisztul majd a kép a lehetőségeket illetően, a középiskolás mezőny esetén február 8-án kaphatunk végleges válaszokat a feltevésekre.
