Elkezdődött az 52. Rákóczi Kupa! Az eseményen a csapatok bevonulását követően Téglás László igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Bányai Gábor osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A kupát az MLSZ Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának új elnöke, a Rákóczi Kupához ezer szállal kötődő Velez Attila nyitotta meg egy hangos „Hajrá, Tekó!” felkiáltás kíséretében.
Fortuna istenasszony a sorsoláson úgy hozta, hogy az 52. tornát a legnagyobb múltú meccs, a halasi örökrangadó nyissa. A Tekó – Szilády mérkőzésen a házigazdák az első perctől próbálták ráerőltetni akaratukat a Sziládyra. Májer Kristóf egy szép lövéssel megszerezte a vezetést – ez érezhetően nyugtatólag hatott a csapatra. Dömötör Andor a második játékrészben kettőre növelte az előnyt, innentől pedig a vendégeket sürgette az idő. Jójárt Csanád egy szépszégdíjas góllal szépített, de ennek ellenére nem forgott igazán veszélyben a hazai győzelem.
A tavalyi döntős Kecskemét egy visszafogott iramú meccsen magabiztosan győzte le a sokat hibázó Dékáni csapatát.
Jöhetett a határon túli csapatok meccse. A Sepsiszentgyörgy technikás játékkal próbálta áttörni a kanizsai védelmet, ami többször sikerült is. Szép megoldások után születtek az erdélyi gólok, ám ahelyett, hogy lezárták volna a meccset, kissé könnyelmű megoldásokkal magukra húztak az ellenfelet. Végül így is a Sepsi szerezte meg a három pontot, de a tavalyi dobogó megismétléséhez koncentráltabb játékra lesz szükségük.
A Kiskunfélegyháza „kapott” egy félidő előnyt a Sárospataktól, amit a gólfelelős Lőrincz révén könyörtelenül ki is használtak. A második félidőben zárkózott a Patak, de már nem tudtak visszakapaszkodni a meccsbe.
Az Orosháza és a Bibó találkozója szorosnak indult, a halasi fiúk lelkesen vetették bele magukat a meccsbe, ám a jó erőkből álló békési srácok fokozatosan őrölték fel az ellenállást és végül magabiztos győzelmet arattak.
A Tekó Fakó idei első meccsét nagy várakozás előtte meg. A Rákóczi fiatal reménységei a Kiskunmajsa helyére beugró Jánoshalma ellen kezdék a tornát. Az első félidőben még nehezen találtak fogást egymáson a csapatok, de Kruska Ármin gólja megtörte a jeget. A Fakó a második játékrészben az egyre inkább kitámadó jánoshalmi srácok ellen szép gólokkal biztosította be első győzelmét.
A Szilády győzelmi kényszerben volt a Magyarkanizsa ellen, hiszen egy újabb pontvesztés ebben a csoportban komoly következményekkel járhat. Zákány Sándor tanítványai agilis támadójátékkal kiütésessel győztek és készülhetnek a szombati rangadókra.
A Dékáni – Sárospatak meccs a bombagólokról marad emlékezetes. A mezőnyben egyik iskola sem tudott igazán a másik fölé nőni, így aztán távolról próbálkoztak többet a srácok. A Dékáni szerzett vezetetést, majd a Sárospatak megfordította az állást. Egy perccel a vége előtt jött egy újabb bomba, amivel 2-2 lett a végeredmény.
A torna eddigi talán legjobb meccsét hozta a II. Rákóczi Orosháza elleni összecsapása. Szép játék és rengeteg helyzet jellemezte a meccset az első percektől fogva. A vendégek egy csodaszép góllal szereztek vezetést, amit még az első félidőben sikerült egalizálni. A második játékrész is sok fordulatot hozott, ám gólt már csak a Tekó tudott szerezni, méghozzá kettőt. Szemtanúi lehettünk a kupatörténet első „kisbüntetőjének” is, amit halmozott szabálytalanságok után ítélnek meg a játékvezetők. Az első ilyen lövésből nem született gól, mint ahogyan a másodikból sem. Májer lövését az orosházi kapus-, Gáspárét a kapufa hárította. A Tekó így is megszerezte a nagyon fontos három pontot és kedvező helyzetből várhatja a szombati folytatást.
A Kecskemét – Jánoshalma meccs az első forduló alapján szorosnak ígérkezett, ám a meccs képe mást mutatott. A Piár magabiztos játékkal múlta felül ellenfelét és nagyot lépett a továbbjutás felé.
A két csapat ellentétes szereplését látva a Sepsi – Bibó párharc „országos egyesnek” tűnt. Az erdélyi fiúk jól is kezdtek, türelmes játékkal kétgólos előnyt építettek ki, ám ismét visszább vettek a lendületből. A másik kispadon ülő edzőlegenda, Molnár Csaba megérezte, hogy enyhült a Sepsi figyelme és öt perccel a vége előtt meghúzta a váratlant: vészkapusos játékra váltott. A játékosok pedig hittek az edzői döntésben és két hatalmas góllal döntetlenre mentették a mérkőzést. A csoportkör holnapi folytatásában ez a pont még sokat érhet a Bibónak, az elhullajtott kettő pedig nagyon hiányozhat majd a Sepsinek.
A nap legjobb hangulatú meccse a végére maradt. A Tekó Fakó és a Kiskunfélegyháza is három ponttal várta a találkozót és egy rendkívül izgalmas párharccal szórakoztaták a tomboló közönséget. A vezetést a félegyházi csapat szerezte meg egy szabadrúgást követően. A Fakósok azonban nem adták fel, Nyári Márk két meseszép góljával megfordították a meccset. A Fakó ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé, holnap ráadásul a szintén hibátlan Kecskeméttel kezdenek – a meccs győztese fél lábbal a legjobb négy között érezheti majd magát.
A csoportok állása két fordulót követően:
A csoport
- II. Rákóczi 6 pont
- Sepsiszentgyörgy 4 pont
- Szilády 3 pont
- Orosháza 3 pont
- Bibó 1 pont
- Magyarkanizsa 0 pont
.
B csoport
- Kecskemét 6 pont
- Tekó Fakó 6 pont
- Kiskunfélegyháza 3 pont
- Sárospatak 1 pont
- Dékáni 1 pont
- Jánoshalma 0 pont