rakoczikupa_webindex

A szombati nap eseményei

A szombati nap eseményei

A pénteki eredmények után az esti vacsoránál már javában mentek a számolgatások, hogy kinek milyen esélyei lehetnek a továbbjutást illetően. Több csapat is jó helyzetben várta a szombati folytatást, míg másoknak a versenyben maradáshoz már fért bele több hiba.

Az Orosháza a tegnapi ötvenszázalékos mérlege után nagyon agilisan kezdett a Magyarkanizsa ellen és magabiztos győzelemmel indította a napot.

A Sárospatak is nagyon felszívta magát a szombati nyitányra. A Jánoshalma ellen jó és eredményes játékkal gyűtjtötték be a három pontot és ezzel továbbra is versenyben maradtak, míg a szomszédvári csapatnak már csak matematikai esélye maradt a pótselejtezőre.

A Szilády – Sepsi meccs tétje óriási volt, hiszen aki veszít, az nagyon nehélyzetbe kerül a továbbjutást illetően. Ennek megfelelő feszült, szoros meccset játszott a két csapat, ahol egy szép szentgyörgyi támadás végén megszületett a találkozó egyetlen gólja. A Sepsi tehát lépéselőnybe került, a Szilády viszont a hátralévő két meccsén már nem veszíthet pontot, ha tovább szeretne jutni.

A Kiskunfélegyháza a Dékáni ellen igyekezett kijavítani a tegnap esti vereséget. Sikerült is nekik, mezőnyben és helyzkihasználásban is a halasi iskola fölé tudtak emelkedni, így számukra továbbra is nyitott az esély a továbbjutásra, a Dékáni viszont már csak egy komoly körbeverésben bízhat, amennyiben nem hibázik többet.

A Bibó a tegnapi fantasztikus feltámadás lendületét továbbvitte a II. Rákóczi elleni meccsre is. Bár a hazaiak nekiugrottak az ellenfélnek, a Bibó hőseisen védekezett, a fiatal Kakuk Roland pedig valószínűleg élete meccsét játszotta a kapuban. A Tekósok játéka kezdett kapkodóvá válni, de ekkor jött Patyi Donát és a tőle megszokott hidegvérrel értékesített egy helyzetet a félidő vége előtt. A második játékrész az első tükörképe volt: a Tekó támadott, a Bibó minden erejével küzdött, de nem sokkal a lefújás előtt Gszelmann Tamás bombája bebiztosította a II. Rákóczi győzelmét.

A Fakó – Kecskemét tétje sem volt kicsi, hiszen a győztes biztosan továbbjut, de a csoportelsőségre is jó esélye kínálkozik. Ez meglátszott a játékon is, mindkét csapat nagyon akart, bár nagyobb helyzetei a vendégeknek voltak. A második félidőben emberelőnybe került a Fakó, ám a a fórt nem sikerült kihasználni, a Kecskemét pedig büntetett: Kovács Martin révén megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját. A tavalyi ezüstérmes a Sárospatak ellen akár be is biztosíthatja a csoportelsőséget, ha addig a többi meccs is számukra kedvezően alakul.

Ezt követte a Sepsi – Orosháza meccs, melynek végén lényegesen leegyszerűsödött az „A” csoport helyzete. Sokáig ültek a 0-0-án a felek, senki sem akart hibázni. Aztán Kolcza Dávid törte meg a gólcsendet egy életerős lövéssel. Az Orosháza igyekezett megszerezni az egyenlítő találatot, de egy szép kontrával a Sespi lezárta a meccset. Ezzel eldőlt, hogy ebben a csoportban a délutáni II. Rákóczi – Sepsi meccs dönt majd a csoportelsőségről, míg az Orosháza – Szilády derbi tétje a pótselejtező lehet, bár ez utóbbin a Bibó még változtathat, ha megnyeri hátralévő két meccsét.

Facebook
Twitter
LinkedIn