rakoczikupa_webindex

Hadnagya selejtező – B csoport

Hadnagya selejtező – B csoport

Ma délután rendezték a Rákóczi Hadnagya Kupa második selejtezőcsoportját. A tegnapi naphoz képest szorosabb, fordulatosabb meccseket láthattunk, ami alapján kialakult a helyosztók végleges párosítása.

A csoportot a Kecel csapata nyerte, így ők lesznek a Soltvadkert ellenfelei a február 8-i döntőben. A keceli együttes már egy matematikailag is értelmezhető sorozat birtokosa, hiszen elmondhatják magukról, hogy ötévente bejutnak a fináléba (korábban a 14. és a 19. Hadnagyán döntőztek). Az már most biztos, hogy az éremtáblán is előrébb lépnek és maguk mögé utasítják a Szűts (mai Központi), Tompa párost.

A második helyen nagy csatában a címvédő kiskunmajsai Szent Gellért zárt, így a tavalyi aranyérmük után ismét dobogóért küzdhetnek majd, ezúttal a Jánoshalma ellen.

Az elmúlt években állandó dobogóesélyes Tompánál a fantasztikus kapusteljesítményt nem sikerült meglovagolnia a támadósornak, így lecsúsztak a továbbjutásról.

A kiskunhalasi iskolák közül a Fazekas végzett előrébb, miután a helyi rangadón legyőzte a Szent Józsefet. Bár ezúttal kiestek, a „Fazék” fiatal csapatára a következő két évben érdemes lesz odafigyelni.

Az ötödik helyen záró Szent József dolgát nem könnyítette meg, hogy sérülés miatt nem számíthatott első számú gólfelelősére.

Mivel idén sem jutott halasi iskola a legjobb négy közé, így zsinórban ötödször maradnak majd érem nélkül a helyi iskolák.

A Hadnagya Kupa helyosztóira február 8-án kerül sor. A középiskolás elődöntőket követi majd a fiatalok bronzmeccse, majd a Rákóczi Kupa helyosztói után, az ünnepélyes eredményhirdetés előtt dől el az aranyérem sorsa.