20260115_hadnagya_sorsolas-1

A lebonyolításról

A lebonyolításról

Az alábbiakban az 52. Rákóczi Kupa tervezett lebonyolítását mutatjuk be, némi esélylatolgatás mellett.

A kupa történetében kilencedik alkalommal fordul elő, hogy tizenkét csapat sorakozhat fel a rajtnál. Az első négy eset azonban a mostanitól eltérő lebonyolítást hozott: akkor a csapatokat három négyes csoportba osztották, ahonnan a három csoportgyőztes és a legjobb második jutott a négy közé.

2004-ben és 2005-ben már a jelenlegi menetrend volt érvényben (ahogy a későbbi években is, viszont csak 10 csapattal). Némi kivételt képez 2003 és 2006, amikor csak tizenegy csapat versengett és csak az egyik csoportban voltak hatan. A mezőny két évvel ezelőtti visszabővítése (tízről tizenkettőre) óta is változatlan versenykiírást kapnak a csapatok.

A tornára benevező iskolákat két darab hatos csoportba sorsolják a pénteki technikai értekezleten. Kiemelést a II. Rákóczi (A1), illetve az előző évi kupagyőztes – ha ez a Tekó, akkor a döntőben legyőzött – csapat (B1), valamint a rendező iskola második számú csapata, vagyis a Tekó Fakó (B6) kapnak. A maradék kilenc iskolát A2-B2-A3-B3… sorrendben, véletlenszerűen sorsolják ki. A csapatok mérkőzéseinek sorrendjét a húzott számuk határozza meg, az előre elkészített időrendi táblázaton.

A csoporton belül körmérkőzéseket rendeznek, ami alapján kialakul a végső sorrend. Amennyiben két csapat azonos pontszámmal végez, akkor elsőként az egymás elleni eredmény, majd – ha ez döntetlen – a jobb gólkülönbség, a több szerzett gól, majd a több győzelem rangsorol. Ha ez alapján sem sikerült döntést hozni (bár ilyen nagy mérkőzésszám mellett ennek nagyon kicsi a valószínűsége), sorsolás dönt a helyezésekről.

Amennyiben kettőnél több csapat végez azonos pontszámmal, akkor úgynevezett minitabella kerül megállapításra, ahol csak a holtversenyben lévő csapatok mérkőzéseit veszik figyelembe és ez alapján határozzák meg a sorrendet. Ha a minitabellán is pontazonosság áll fenn, akkor a fenti szisztémia szerint vetik össze a csapatokat.

2023: az egyetlen év eddig, ahol minitabella döntött
(Tekó – Piár 1-3, Tekó – Consti 3-2, Consti – Piár 4-1)

A csoportgyőztesek automatikusan bejutnak az elődöntőbe. A második és harmadik helyezettek pedig keresztbe játszással, pótselejtezőn döntik el a maradék két kiadó hely sorsát.

A vasárnapi játéknapon már csak a legjobb négy csapat lép pályára, az elődöntőkben, majd a helyosztókon.

Amennyiben az egyenes kieséses szakaszban – a finálé kivételével – egy mérkőzés döntetlennel ér véget, akkor hatméteres rúgásokkal döntenek a továbbjutásról vagy a bronzéremről. Az aranycsatában döntetlen állás esetén kétszer öt perc hosszabbítás következik és csak akkor van büntetőrúgás, ha ezalatt sem dől el a kupa sorsa.

Az egyenes kieséses szakaszban döntetlennél büntetők következnek

Hány pont kell a biztos a továbbjutáshoz?

Ha elméleti síkon nézzük, akár az is előfordulhat, hogy egy csoporton belül minden mérkőzés döntetlennel érjen véget és ez esetben akár öt ponttal is be lehet jutni a legjobbak közé, de valljuk be, ennek csekély a valószínűsége. Így inkább induljunk ki a múlt számaiból.

A hatcsapatos csoportokban eddig minimum 11 pontra volt szükség a csoportelsőséghez. Hibátlan mérleggel (tehát 15 egységgel) csak a tavalyi Tekó és a 2004-es Gyöngyös tudta zárni a csoportkört. Négy győzelem és egy döntetlen is elegendő volt 2006-ban a Garbainak, 2005-ben a Tekónak és 2004-ben az Orosházának. Még egy vereséggel (12 pont) is lehet valaki csoportelső, mint tavaly a Piár és 2024-ben a Tekó. A minimális pontszám, amivel valaha meg lehetett nyerni a hatos csoportot a 11. Ennyit szerzett 2024-ben a Consti, 2005-ben a Pécs és 2003-ban a Tekó. Aki ennél kevesebb egységet gyűjt, az jó eséllyel idén is pótselejtezőre kényszerül.

Ha a másik irányból vizsgáljuk, a pótselejtező eléréshez szükséges minimális pontszám eddig a 8 volt. 2024-ben a Szilády, 2004-ben a Pécs tudott ilyen kevés ponttal továbbjutni, valamint a 2005-ös Garbai. Az ő történetük azért is különleges, mert csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg a szintén nyolc pontot gyűjtő Szegedet. Ezután viszont páratlan menetelésbe kezdtek és megnyerték történetük első Rákóczi Kupáját. Azóta is egyetlen csoportharmadikak (hatos csoportból), akik ezt elmondhatják magukról.

Nyolc pont alatt tehát nem nagyon érdemes számolgatni a továbbjutási esélyeket, ha viszont valaki kétszámjegyű egységet tud gyűjteni, akkor szinte biztosra veheti, hogy legalább pótselejtezős helyen zár: eddig ugyanis egyetlen csapat sem esett ki, amelyik minimum 10 pontot elért.

Ami a kupagyőzelmi esélyeket illeti. Azokon a tornákon, ahol legalább az egyik csoport hatcsapatos volt négyszer lett kupagyőztes olyan iskola, amelyik csoportja élén zárt (háromszor a Tekó, egyszer a Garbai).